Kezdőlap » News » Letették a Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó gyárának alapkövét Litéren

Letették a Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó gyárának alapkövét Litéren

Letették a német Sennebogen-csoport gyárának, a Termelés-Logistic-Centrum Kft.-nek (TLC Kft.) az alapkövét a Veszprém megyei Litéren. A gyárat 10 milliárd forintból valósítják meg. Walter Sennebogen, a TLC Kft. tulajdonosa elmondta, hogy a tervek szerint 2020 végén kezdődik a termelés, a cégnél fém alkatrészeket hegesztenek majd, a németországi gyárban pedig ezekből szerelik össze a munkagépeket. A vállalat tervei szerint a beruházás 2021-re saját szakképző intézménnyel is bővülhet. Michael Seiferling, a TLC Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a német Sennebogen csoport a kedvező infrastruktúra és közlekedés, a befektetőbarát környezet és az állami támogatás mellett azért is választotta Magyarországot, mert az itteni, több mint két évtizedes működése alapján teljes mértékig elégedett a helyi munkavállalók felkészültségével. A Sennebogen-csoport 550 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon.